Rossz szokásoknak azokat a viselkedési formákat nevezzük, amelyeket a házállatok, köztük a ló, az emberi környezetben vesznek fel, és amelyek mind az állatra, mind az emberre, illetve a környezetre károsak. A rossz szokások legtöbbjét az alapvető viselkedési formákat nem ismerő ember vagy nem megfelelő környezet okozta unalom vált ki. A következőkben a leggyakrabban előforduló rossz szokásokat ismertetjük.
Szitálás. A ló két elülső lábán váltogatva a testtömegét, a fejét, a nyakát jobbra-balra himbálja. Leszoktatni erről nehéz. Egyoldali lekötéssel, elől, falra festett függőleges csíkokkal, illetve földig érő kötél végére tett 12-15 kg-os fanehezékkel megpróbálható a leszoktatás. Biztos megoldás, ha nem tartjuk kötve a lovat.
Karórágás. Ehhez a rossz szokáshoz többnyire levegőnyelés is kapcsolódik. A ló rágja a jászol peremét vagy a választórudat, illetve fogait ahhoz dörzsöli. A nyakát előrenyújtva a nyelvét előre ölti, és a levegőt lenyeli. Ez emésztési zavarokat, ezáltal kondícióromlást okozhat. Leszoktatásához szoros, esetleg dudoros szíjakat szoktak használni a ló nyakán, amely meggátolja a torok kiöblösítését. Szokás még a rágott felületet kátránnyal vagy más hasonló anyaggal bekenni. Sebészeti megszüntetés is lehetséges.
Fejféltés. Ilyenkor a ló magasra emeli a fejét, és nem hagyja magát kantározni. Súlyos esetben csak a szétszedett kantárt lehet felhelyezni a lóra. Többnyire rossz emlékképek okozzák. Megfelelő, türelmes kantározással leszoktatható róla a ló, de újra elkövetett hiba esetén azonnal kiújul. Voltak olyan mének, amelyeknek utódai közt sok olyan akadt, amelyikre nehéz volt feladni a kötőféket.
A fal vagy a választórúd rugdosása az ún. istállójárás, dobogás. Kiváltója elsősorban az unalom vagy a vakaródzás iránti vágy, esetleg félelem. Megszüntetésére a helyváltoztatás vagy a kötetetlen tartás alkalmas.
Csökönyösség. Erről a hibáról akkor beszélhetünk rossz szokásként, ha a ló idegrendszeri terheltségénél fogva következetesen és a legszakszerűbb bánásmód ellenére sem hajlandó munkát végezni. Elsősorban a fogatos használatban fordul elő. Természetesen ennek is vannak fokozatai. Ha teljesen használhatatlan a ló, akkor más célra kell hasznosítani, vagy selejtezni kell. Öröklődő hiba.
Gyeplőelfogás, farkaló ló. Vannak lovak, amelyek a hajtószárat a farkuk alá fogják. És így megszabadulva a feltartósegítségtől elrohannak, vagy rúgnak. A farok lekötésével vagy a farokszíj vastagításával védekezhetünk ellene. A leszoktatás legjobb módja, ha nem adunk alkalmat a „farkalásra”.

Elragadás, elrohanás. Életveszélyt jelentő rossz szokás. Mind fogatban, mind nyereg alatt előfordul. Oka lehet ijedősség vagy túl érzékeny száj (a goromba kéz elől menekül a ló). Orvossága elsősorban a finom, érzékeny kezű hajtó vagy lovas. Ha már megtörtént a baj, puha talajra, körre próbáljuk vinni a lovat, de ebben az esetben is könnyen előfordulhat a baleset. Fontos a megelőzés. A finom félfelvételekkel való hajtás célravezető lehet. A ló szájához alkalmazkodó megfelelő zabla is előfeltétele a megelőzésnek.
Kötőfékszaggatás. Ilyenkor az állásban megkötött ló hátrafeszülve próbálja a kötőféket elszakítani. Oka alacsony fejtűzés vagy valamilyen rossz emlék (félti a fejét). Vaspálcás kötőfékkel, az állás hátulsó részén elhelyezett rúddal védekezhetünk ellene.
Ijedősség. Szemhiba vagy idegrendszeri terheltség okozza. A tárgy megszagoltatása esetenként segít, de csak nagyon jó bánásmód és állandó lovasához vagy hajtójához való bizalom enyhítheti ezt a hibát.
Harapás, rúgás, vágás. Embert veszélyeztető rossz szokás. Oka többnyire fiatalkori bánásmódban keresendő. Hajlama öröklődik. Megelőzése a megfelelő bánásmód. Azokat a lovakat, amelyek harapnak, rúgnak, vagy vágnak, az előírt balesetmegelőző rendszabályok szerint kell tartani.
Ágaskodás. Többnyire a nagyon puha szájú lovak védekeznek így a lovas kézsegítségeivel szemben. Ellenszere a határozott előrelovaglás és a puha kéz. Az ágaskodó lónak nem szabad a szájába kapaszkodni, mert hanyatt vágódás lehet a következmény.
Abrakkiszórás. A ló az abrakot a földre szórja. Meggátlására a pálcás abarkolócsésze (musli) alkalmazható.
A rossz szokások öröklődése
A legtöbb rossz szokást öröklődőnek vélik, mégpedig poligénes alapon. Azok a vizsgálatok, amelyeket ezen a téren folytattak, arra utalnak, hogy a rossz szokással terhelt szülők utódai között több a terhelt egyed, mint a populáció átlagában. Ezek azonban nem teljesen meggyőzőek, mert a vizsgálatok folyamán nem sikerült azt a lehetőséget kizárni, hogy a csikó rossz szokások egyikét-másikát az anyjától is tanulhatta szopós korában.